Mikor az álom is védekezni kezd,es az élet elöl is magaba fordul és a halál elöl is a magasba megy,hozzád vezet mikor az ágyadra vet.Most senkise mozdul,csak te mocorogsz az ágyadon,rád gondol a test ,rád gondol a lélek,kinyilnak a lelkek amikor egymáshoz érnek.ezt szerelemnek nevezem.Hagyom,had történjen meg velem,én ezt megnevezem,hogy megtaláljon,hogy legyen halálom.

Ilyan dal bennem még nem szólt és így még sosem nézett rám az ég. Csókod bölcsőm vagy sírom volt. Benned élek s bennem élsz réges rég. Figyelj, és hallod majd szívem énekét, bocsáss meg hát rossz szóért mindenért.Lehet bár ősz tavasz vagy tél szeretlek amíg csak élek én.

Szívem rejtekébe van egy kicsi szoba,
eddig még senki nem jutott be oda.
De előtted nyitva áll, és örökbe veheted,
de csak akkor, ha a lakbért hűséggel fizeted.

Mikor rád gondolok megremeg a lelkem,
ilyenkor úgy érzem bilincsben a testem.
Mindig itt vagy velem, mégis oly távol,
csak én tudom egyedül,mennyire hiányzol!

Rád gondolok!
Rád gondolok! - Úgy indázlak körül
gondolattal, mint vadszőlő a fát:
nagy levelek, s a szem semmit se lát
a zöldön túl, amely a törzsre ül.
De értsd meg, pálmám: vágyam nem hevül
gondolatért - a szebb valót magát
kívánom: Téged! Jössze-, jössze-hát
hozzám, de tüstént?! Mezítelenül
álljon derekad, s minden ágadat
zúgasd, erős fa, s lombos köteled
szaggasd el s dobd a földre, mert e vad
örömben: - látlak, hallak s új leget
kortyol tüdőm friss árnyékod alatt! -
nem gondolok Rád - itt vagyok veled.

Mondd újra s újra mondd és újra mondd,
hogy szeretsz! Bár az ismételt szavak
kakukknótához hasonlítanak,
emlékezz rá, hogy se mező, se domb

nincs kakukknóta nélkül, ha a lomb
újul tavasszal, s kizöldül a mag.
Egyszeri szó, mint szellem hangja, vak
sötétben zeng el, és kétség borong

nyomában. Ismételd... szeretsz... Ki fél,
hogy a rét túl sok virággal veres
s az ég túl sok csillaggal ékszeres?

Mondd, szeretsz, szeretsz... Hangod úgy zenél
mint ezüst csengő, újrázva... Beszélj;
de ne feledd, hogy némán is szeress...

rólad álmodtam átőleltél álmomban egybefort a testünk éppen forró heves szerelemben csókodtól a vágy fellobbant s a szivünk együtt dobbant őleltelek s csókoltalak mig a hajnal fel nem virradt akkor az álom messze szállt s nem volt velem ki álmomban nállam járt egy angyal kicsi kis szárnyakkal s elillant mert jött a hajnal

Elmerengve rád gondolok,

szívem most is érted dobog.

te voltál akit igazán szerettem,

örökké érted kell szenvednem.

Nincs már bennem erő,

nincs ami éltessen.

egy kívánságom van,

hogy Ő eltemessen.

Ez a kívánságom, ez lesz az utolsó,

az Ő keze által fedjen be a koporsó!

Fájsz

Fáj, fájsz, fájdogálsz, fájok?
Hiány, hiányzol, hiányzok?

Tagad, tagadsz, tagadok,
Hazudsz és én is hazudok.

Még érzem, hogy érzed, hogy élek
És féltesz, és én is félek.

Bánat, bántok, bánod?
Fáradt vagy és én is fáradok.

Még látom, ha látok, ha látsz
Ki nem mondjuk, de érezzük
Egymást.

Külső vagy belső?

Kívülről olyan tisztának látszunk,

De belülről mégis mások vagyunk.

Ha nem lenne belsőnk, nem tudnánk érezni,

S nem tudnánk megannyi szép dolgot átélni.

Nem tudnánk örülni, nem tudnánk sírni,

S nem tudnánk másokat megvigasztalni.

De mégis mindenki a külsővel törődik,

Viszont a belsővel szinte senki sem foglalkozik.

Pedig külsővel nem tudunk semmit elérni,

Maximum a többiek előtt villogni.

A belső teljesen más, mint a külső,

Olyan kellemes és gyönyörködtető.

Nincs jobb a világon, mint egy tiszta ember,

Aki boldogan jött világra tiszta lélekkel.

Nem lényeg, hogy milyen szép,

Hanem, hogy belülről kedves és ép.

Nincs összetörve szíve, lelke,

Nem kell neki a rossz dolgokon keresztül mennie.

És ha már boldog, nem sír, hanem nevet,

Akkor tiszta lélekkel él és szeret!